Hámori Ildikó a saját látásvesztéséről is beszélt a Mommy Blue kapcsán

Hámori Ildikó számára a Mommy Blue története nem pusztán egy filmszerep: a színésznő személyes tapasztalatokat is felidézett, amikor a látásvesztésről, a kiszolgáltatottságról és a segítség elfogadásáról kérdezték. A filmben olyan édesanyát alakít, akinek megvakul a lánya, és elmondása szerint a történet az időskor, a másság elfogadása és az életben maradás mellett arról is szól, hogy az embernek nehéz helyzetben is lehetnek vágyai és céljai. Hámori felidézte: tizenöt évvel ezelőtt balesetet szenvedett, amely után úgy tűnt, hogy többé nem fog látni. Akkor csak homályokat és vonalakat érzékelt. Egy orvosnak köszönhetően az egyik szemét sikerült megmenteni, a másikra azonban azóta sem lát. A gyógyulás során számára a kiszolgáltatottság volt a legnehezebb, ezt pedig gyászfolyamathoz hasonlította. A családjától és a színházi közegből is sok támogatást kapott. Mindössze két héttel a baleset után már színpadra kellett volna állnia a Bernarda Alba háza című musicalben. Hámori először azt mondta a rendezőnek, Böhm Györgynek, hogy nem tudja vállalni a szerepet, mert semmit sem lát. A rendező azonban nem akarta lecserélni: átrendezte az előadást, és még egy ágyat is bekészíttetett az öltözőbe, hogy a színésznő pihenhessen. Hámori szerint a nézők nem vették észre, milyen súlyos nehézségekkel küzdött a színpadon. A színésznő arról is beszélt, hogy a színház később olyan szerepeket adott neki, amelyeket korlátozott látással is el tudott játszani. A családi szeretet és a kollégák segítsége mellett saját gyerekkorát is szóba hozta: három- és hatéves kora között tüdőbaj miatt szanatóriumban élt, és hosszú időt töltött egyedül. Elmondása szerint ez az élmény is hozzájárulhatott ahhoz, hogy különösen fontos számára a szeretet és az elfogadás.